Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Új Depeche Mode album a láthatáron

Új Depeche Mode album a láthatáron információk

Új Depeche Mode album a láthatáron

Andy Fletcher, az együttes billentyűse a spanyol Sitges Infoguiának adott interjújában beszélt a Depeche Mode jövőbeli terveiről.

A spanyol Sitges üdülőváros honlapja interjúvolta meg nemrégiben a Depeche Mode egyik alapító tagját, Andrew Fletchert, aki tizenhárom évvel ezelőtt vásárolt a kisvárosban egy házat, s a sitgesi életen kívül természetesen szó esett a zenekarról, illetve annak terveiről is. 

- Valószínűleg, ha jövőre találkozunk, már új albumról és turnéról is beszélhetünk majd - mondta Fletcher a honlapnak, ami tekintve, hogy az 1993-as Songs of Faith and Devotion óta négyévenként érkeztek a Depeche Mode albumok, azt jelenti, hogy 2017-ben jöhet az új lemez, de remélhetőleg már 2016-ban nyilvánosságra kerül majd néhány friss dal. Természetesen az új lemezhez turné is dukál, melyből elég valószínűtlen, hogy kimaradjunk, hiszen itthon is rendkívül népszerű a brit együttes.



Forrás: depechemode.de
Szöveg: Fesztiválok Városa


Fizetett hirdetés

Még több Blog Fesztiválok Városában

Kánikula: így segítsünk magunkon és másokon!

Végre beindult a strandszezon, szikrázik a nap és felmelegedtek az álló és folyóvizek is az ors...

Coldplay: új album és turné hamarosan!

A Head Full of Dreams címmel érkezik a hetedik Coldplay album - árulta el Chris Martin a BBC Ra...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Címkék

Közérdekű,

Blog

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 21

Nadányi Zoltán Művelődési Központ programjai
A Nadányi Zoltán Művelődési Központ aktuális programjai.
Hajdúszoboszló

Jan 21

Magyar kultúra napja meghívó Berettyóújfalu
Tisztelettel meghívjuk Önt és barátait 2022. január 21-én a magyar kultúra napja alkalmából sze...
Városom.hu

Jan 21

Berettyóújfalu, mindannyiunk városa kiállítás megnyitó
"Berettyóújfalu, mindannyiunk városa" kiállítás megnyitó
Városom.hu

Fizetett hirdetés

Megosztom



Blog kereső Fesztiválok Városa

    

Partnereink




Facebook