Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Országos Nyitóoldal / Fesztiválok Városa / Programok / Koncert / Budapest Park koncertek - Amen & Az Összközmű

Budapest Park koncertek - Amen & Az Összközmű 2014

Budapest Park 1095 Budapest, Soroksári út 60

Budapest Park koncertek - Amen & Az Összközmű információk


Amen & Az Összközmű - Pajor Tamás szózene lemezbemutatója
 
 
Pajor Tamás az egyik meghatározó és legendás alakja a 80-as évek underground-alternatív művészvilágának. Az általa első magyar punk zenekarként alapított Neurotic később egyfajta pszeudo-poszt-punk irányba fordult. Szövegei ikonikus részévé váltak a magyar magaskultúrának, melyek hangsúlyos befolyással bírnak számos ma meghatározó költőre és előadóra.

A "sex and drugs and rock'n'roll" ideológia egyik legszélsőségesebb képviselőjének drámai pálfordulatát és Istenhez való megtérését Xantus János "Rocktérítő" című filmje örökítette meg.

Műfajteremtő jelentőséggel bírt ezt követően a 80-as évek végén a szintén általa alapított, és a hazai gospel úttörőjének számító AMEN, amely ez évben tartotta 25 éves jubileumi szuperkoncertjét.

A mostani AMEN-est keretében mutatkozik be Pajor Tamás legújabb produkciója, az Összközmű. A rap, a vers, a slam és a hagyományos magyar sláger elemeit megjelenítő műfaj elnevezése: "Szózene".
 

Amen & Az Összközmű @ Budapest park
 


Fizetett hirdetés

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Programok

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Nov 30

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz......
Budapest

Nov 30

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro......
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Szállás a közelben

1 Hotel Rila Budapest

A 2005-ben felújított Hotel & Hostel Rila 3 metrómegállóra (M3 – kék metró) a város s...

2 IP Real Estate Apartments Budapest

A DANDÁR Apartments Budapest apartman egy új társasházban helyezkedik el. Modern és divato...

3 Vivaldi Apartman Budapest

Szeretne néhány emlékezetes napot eltölteni Budapesten, de még nem tudja, hol szálljon me...

Shopping a közelben

1 Csomagtartó Áruház

Autóra szerelhető csomagtartókat, tetőboxokat, kerékpár- és síléctartókat, csomagrög...

2 Lurdy Ház
Lurdy Ház kívülről

A Lurdy Ház Bevásárló- és Irodacentrum 1998 őszén nyitotta meg kapuit a nagyközönség ...

3 Lurdy Korona Gyógyszertár

Gyógyszerek, gyógyhatású termékek, otthoni mérőkészülékek, homeopátiás szerek, baba...

Megosztom



Program, esemény kereső Fesztiválok Városa

Partnereink




Facebook