Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Országos Nyitóoldal / Fesztiválok Városa / Programok / Koncert / MÜPA koncertek - László Attila, Russell Ferrante, Jimmy Haslip, Ferenc Nemeth

MÜPA koncertek - László Attila, Russell Ferrante, Jimmy Haslip, Ferenc Nemeth 2014

Művészetek Palotája 1097 Budapest, Komor Marcell utca 1.

MÜPA koncertek - László Attila, Russell Ferrante, Jimmy Haslip, Ferenc Nemeth információk

A fúziós jazz amerikai legendái a Müpában

A fúziós jazz egyik legkiválóbb aktív csapata, a Yellowjackets két alapítója, Russel Ferrante és Jimmy Haslip lép fel a Művészetek Palotájában október 28-án. Ők ugyanis a közreműködői László Attila és Ferenc Németh frissen megjelent, Bridges of Souls című lemezének.

A különleges amerikai-magyar együttműködés ötlete az Egyesült Államokban élő, és ott aktívan koncertező Németh Ferenctől származik. A magyar jazzdobos itthoni tanulmányai befejezése után 1999-ben Bostonba költözött, ugyanis elnyerte a Berklee College of Music ösztöndíját. Master képzését a New England Konzervatóriumban kezdte, majd - első magyarként és egyetlen dobosként – a Thelonius Monk Institute-on fejezte be. 2003-ban költözött New Yorkba, ahol azonnal koncertezni kezdett, olyan ikonokkal dolgozott együtt, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, John Abercrombie vagy Jonathan Kreisberg. Nem véletlen tehát, hogy a két Grammy-díjas sztárzenész, Russell Ferrante zongorista és Jimmy Haslip basszusgitár-guru szívesen csatlakozott a László Attila gitáros-zeneszerzővel közös,Bridges of Souls projekthez. A közös munkával a muzsikusok arra szeretnének rámutatni, hogy a zene, mint univerzális nyelv hidakat épít a különböző hátterű és eltérő kulturális közegből érkező emberek között. Az album októberben jelent meg az Egyesült Államokban, Ferenc Németh kiadója, a Dreamers Collective Records gondozásában. A felvételek 2013 júniusában zajlottak Los Angelesben, ahol a csapat két koncertet is adott. A Bridges of Souls tizenegy dalának szerzője László Attila és Németh Ferenc, két szerzeményt pedig közösen írtak. A számokat egy nap alatt vették fel, a hanganyag keverését Rich Breen Grammy-díjas hangmérnökre bízták, aki az utóbbi tizenöt évben a Yellowjackets és az Oregon együttes emblematikus felvételeinek többségét készítette. Az izgalmas és eredeti hangzást a ritmusszekció lendületes, groove-os alapjai fölött megszólaló dallamközpontú hangfolyamok, valamint László Attila és Russell Ferrante zenei egyéniségét összetéveszthetetlenül képviselő szólók adják.


László Attila, Russell Ferrante, Jimmy Haslip, Ferenc Nemeth @ MÜPA, Budapest
 
  • Időpont: 2014.10.28.
  • Fellépők:  László Attila, Russell Ferrante, Jimmy Haslip, Ferenc Nemeth (H/US)
  • Jegyek: 2200 / 2900 / 3200 Ft
  • Jegyelővétel >>> 


 
A sajtóanyagért köszönet a MÜPA csapatának!


Fizetett hirdetés

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Programok

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Nov 29

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz......
Budapest

Nov 29

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro......
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Szállás a közelben

1 IP Real Estate Apartments Budapest

A DANDÁR Apartments Budapest apartman egy új társasházban helyezkedik el. Modern és divato...

2 Sultanroof Apartman Budapest

Kaland és kikapcsolódás: tetőtéri apartman Dunai panorámával! Teljesen felszerelt, Duna...

3 Vivaldi Apartman Budapest

Szeretne néhány emlékezetes napot eltölteni Budapesten, de még nem tudja, hol szálljon me...

Látnivalók a közelben

1 MÜPA Művészetek Palotája
kép forrása: MÜPA

A Művészetek Palotája (MÜPA) Budapest legfiatalabb, a 21. század eleji igényeknek maradé...

Shopping a közelben

1 Csomagtartó Áruház

Autóra szerelhető csomagtartókat, tetőboxokat, kerékpár- és síléctartókat, csomagrög...

2 Antikvarium.hu
Logó

antikvárium, hagyatékfelszámolás, agyatékfelvásárlás, használtkönyv, könyváruház, ...

3 Könyvfelvásárló Kft.

könyvfelvásárlás, könyvátvétel, hagyatékfelszámolás, hagyaték felvásárlás, haszn

Megosztom



Program, esemény kereső Fesztiválok Városa

Partnereink




Facebook